2018. február 20., kedd

Kiera Cass: The One – Az Igazi

Fülszöveg:
A párválasztó kezdetekor a lányok még harmincöten voltak, de közülük csak egy nyerhet.
Eljött az idő, hogy a korona végre a győztes fejére kerüljön.
Amikor beválogatták a Párválasztóba, America még csak nem is álmodott arról, hogy valaha eljuthat a korona közelébe – vagy Maxon herceg szívéhez. Ahogy azonban egyre közeleg a versengés vége, és a palota falain túl fokozódik a fenyegető veszély, America rádöbben arra, hogy mennyi mindent veszíthet – és hogy milyen keményen kell küzdenie a vágyott jövőért.
"Egyik kezem Maxonéban pihent, arcomat a mellkasára fektettem. Ő a fejem tetején nyugtatta az állát, így forogtunk az eső zenéjére.
Abban a pillanatban biztosra vettem, hogy van közös jövőnk. Ha ilyen érzés, amikor együtt vagyunk, akkor valahogy rá fogunk találni az útra, amely visszavezet bennünket egymáshoz."


Könyvadatok:
Téma
Kiadó: GABO
Megjelenés éve: 2014
Oldalszám: 346 oldal
Megrendelhető: Bookline



          

Véleményem:

Pro: 
Ha a sorozatot a disztópia részéről vizsgáljuk, akkor elismerhetjük, hogy ebben bizony remekel. Nem csak a rossz, de a jó rendszert is kifigurázza, gúnyt űz belőle.
Ez a
rész már kevésbé szól a szép, színes báli ruhákról. Inkább a rendszer elleni küzdés, a lázadás kap nagyobb szerepet. Az utolsó nagy jelenet igazán kaotikus és erőszakos ahhoz, hogy azt mondjam: igen, ez aztán egy jó könyv! 


Ugyanakkor ezzel a jelenettel az író mindazt a jót, amit felépített, le is rombolt. Ez egy igen merész vállalkozás volt. Addig az ember elhiszi, hogy (majdnem) minden szép és jó és, hogy a demokrácia egyszer győzni fog. ÉS BUMM! A legelcsépeltebb és egyben a legzseniálisabb jelenetet kapjuk, amit a sorozat a 3 kötet alatt fel tudott mutatni. A többi olvasónak csak azt tanácsolnám: Tessék szépen a falak mögé látni és ezt a történetet nem a szerelmi szálak, a bálok, a párválasztó vagy a YA szemszögéből megközelíteni! Gondolkozzatok, és lássátok meg azt, ami részben kimondatlanul, de benne van ebben a könyven! ((Irodalom óra vége.))




Kontra:
A szereplők többsége továbbra is kidolgozatlan, az író kénye-kedve szerint változtatja őket aszerint, hogy mire van szüksége. Kell egy jó baráti kör? Oké, akkor a tökéletes főszereplőnket hagyjuk meg olyannak amilyen, a többiek meg menjenek át egy nagy jellemfejlődésen (de most azonnal!). 

A baj csak az, hogy a főszereplőnk korán sem tökéletes. Az első részben még láttam valamennyi fantáziát Americában, de mostanra az már teljesen kikopott.

Egy állandóan nyavalygó, elkényesztetett fruska lett belőle. Mást sem csinál, mint epekedik, várakozik és nyafog. A lázadó America a múlté. A legjobban az viselt meg, amikor kimondta, hogy őt Aspen csak tartalék lett volna neki. Akkor szertefoszlott minden, amit az első kötetben az író szépen felépített. 

A többi könyvhöz inzulin adagot kellene osztogatni, ehhez pedig valamilyen olyan szert, ami segít, hogy kisebb elmebaj nélkül túléljük a főszereplő stílusát. 

A másik baj az, hogy más szereplő nem igazán tud érvényesülni. Akárcsak a kirakat bábuk: csak arra jók, hogy a vevőt becsábítsák a boltba. 

Összegzés:

Sajnálom, hogy ezt a könyvet a média és a kiadó ennyire megszépítette nekünk. A borító és a köré épített reklám azonban nem tett jót neki. Amíg ezeken a szép ruhában mászkáló, törékeny porcelán babákat látjuk, sokan nem fogják felfogni az igazi értékét a könyvnek.

Pedig hemzsegnek benne a jobbnál jobb ötletek.



A folytatásról:
Már el is olvastam a Párválasztó következő részét, amiről még ebben a hónapban megpróbálok valami értelmeset összekaparni. Nagyon meglepett, mind jó és mind rossz értelemben is. 

2018. február 13., kedd

Mészöly Ágnes: Szabadlábon

Fülszöveg:
Győri Dani tizenhat éves, kettesben él az anyjával, közepes tanuló egy közepes gimnáziumban, rajong a Barcelonáért, gitározik és mozgássérült, vagy ahogy ő hívja magát: nyomi.
Egy rosszul sikerült iskolai program és egy hatalmas otthoni veszekedés után őrült ötlete támad: elemeli anyja hitelkártyáját, vásárol magának egy repülőjegyet, és péntek reggel az iskola helyett Münchenbe indul.
Párizs, Amszterdam és Barcelona, egyetemi kampusz és autópályapihenő, bajor nemesi kastély és kolostor. Full extrás BMW és szakadt teherautó, zenészek, hackerek, örömlányok, deszkások.

Könyvadatok:
Téma:
Kiadó: Tilos az Á Könyvek
Megjelenés éve: 2016
Oldalszám: 388 oldal
Megrendelhető: Olvasók boltja

Miért pont ez?:
Még a 2016-os Merítés díjasok között szerepelt ez a könyv (is). Emellett nagyon szeretem az utazós történeteket. Ráadásul a főhős, Dani nem mindennapi fiú, aki nem mindennapi emberekkel találkozik útja során.

Véleményem:
Az elején nagyon lassan indulnak be az események. Megismerhetjük Dani családi hátterét, az osztálytársakkal való kapcsolatát, még egy kis kirándulásra is elkísérjük. A változást egy hatalmas nagy buli, egy kocsma és egy halottnak hitt apa megjelenése okozza.

Dani nagyon vagány tizenéves, akit mozgássérültként egész életében beskatujázott a társadalom. Édesanyja nagyon kevés dolgot mer neki megengedni és mindenki más is félti. Ebből a kalitkából kitörve elindul és (, ami eredetileg egy gyors repülőútnak indult; egészen odáig jut, hogy) bejárva Európát. Közben sokszor gitározással, máskor más módon szerez magának pénzt, fuvart és új barátokat.

Nem is tudom, hogy melyik ember/család fogott meg a legjobban azok közül, akikkel Dani találkozott. Volt közöttük aluljáróban zenélő banda; gazdag előkelők, akik klasszikus helyett modern popot hallgattak; két környezetvédős csaj, akik bejárták egész Európát; egy csapat deszkás, lakókocsiban élő család és pár teherautós is. 

A legjobban az a jelenet tetszett, amikor Dani több nap éhezés után végül az egyik családnál menedékre lel, és jól bezabál náluk, amiből végül egy Facebook kép is készül (, ami alá az addig megismert emberek vicces dolgokat kommentelnek). Arra emlékeztetett, amikor barátnőmmel Rómában egy egész napos túra után leültünk a kertben és jobb híján lavórból ettük a sajtos tésztát.  

Igazi nemzetközileg színvonalas mű. Sok helyen meghaladja a külföldi regények színvonalát. Mind a fogalmazásmód, mind a cselekmény, mind a mellék -és főszereplők kidolgozása profi munka.

Összegzés:

Idézetek:
"A világ tele van műdolgokkal, hidd el, én már elég vén vagyok ahhoz, hogy kijelenthessem. Műanyag kalandok, plasztikszerelmek, álérzelmek mindenhol. Ami veled történik, az kaland."

"– Ideje lenne, hogy belásd, ez az ő története…
– Az ő története? Tizenhét éve róla szól az életem! Feladtam érte az összes álmomat!
– És? Jól érzed magad? Mert ha nem, akkor esetleg nem kellene kényszeríteni, hogy ő is feladja az övét."

"Egyáltalán nem mindegy, hogy az ember megpróbál-e mindent megtenni magáért, vagy feladja."



2018. február 5., hétfő

Rick Riordan: Az ​elveszett hős

Fülszöveg:
Három ​vadonatúj hős.
Egy eltűnt félisten.
És egy átok, ami mindegyiküket pusztulással fenyegeti…

Percy Jackson visszatér… Vagy mégsem? Ugyanis minden nyom nélkül eltűnik a Félvér Táborból. Annabeth égre-földre keresi kedvesét, egyelőre eredménytelenül. Ám ugyanolyan rejtélyesen, ahogy Percy felszívódott, feltűnik egy Jászon nevű srác, aki semmire sem emlékszik a múltjából, viszont nagyon sokat tud. Például a küldetésekről, és – csak úgy mellékesen – folyékonyan beszél rómaiul, hogy a farkas-pótszülőkről már ne is beszéljünk…

Elhangzik egy újabb prófécia, és kezdetét veszi egy újabb küldetés – most már Jászon vezetésével. Közben kiderül néhány furcsa dolog… Jászonról is. Tényleg létezik egy másik Félvér Tábor, ahol a római istenek gyermekei nevelkednek, akik halálos ellenségei a görög félvéreknek? És a kedves olimposzi szülők vajon miért nem merik hallatni isteni hangjukat? Ki ejtette foglyul Hérát, az istenek hisztis, undok és bajkeverő királynőjét? Megéri kockáztatni érte az életüket?
Könyvadatok:
Téma: ,
Sorozat: Az Olimposz hősei 1.rész
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 540
Megrendelhető: KMK
Miért pont ez?:
Imádom Rich Riordan Percy Jackson sorozatát, így nem is volt kérdés, hogy meg akarom tudni, hogy mi történt a szereplőkkel. Új próféciákat, új hősöket és küldetéseket is akartam. Egy szóval: 5 kötet nem volt elég ebből a világból, még többet akartam.

Véleményem:
Nagyon féltem attól, hogy az új sorozat három új muskétása az előző sorozat első hármasához fog hasonlítani. A felállás szintén egy lány-két fiú, akik közül az egyik kitüntetett szerepet kap. Jászonról mindössze annyit tudunk, hogy a neve miatt sok isten gyűlöli, az isteneket a római nevükön szólítja, és olyan dolgokról tud, ami megdöbbenti a Félvér Tábor lakóit. 

Jászon kicsit sem veszélyes küldetésre indul új barátaival, Piperrel és Leoval. Előbbi Aphrodithé lányaként tökéletesen tudja az ellenséget manipulálni. Utóbbi pedig Héphaisztosz gyermeke, ért a gépekhez és a tűzhöz, de van egy titkos képessége, amit nem mer bevallani barátainak. Pluszba kaptunk egy Hedge edzőt is, aki szinte minden szembejövő óriást, embert, fél istent meg akar ölni. Mindemellett ráadásul iszonyatosan ügyetlen ebben a dologban (is). 

A humorból így a 6. könyv elejére Rick Riordan kicsit visszavett, de ez nem is volt feltétlenül baj. Ez által kicsit komolyabbnak és veszélyesebbnek tűnt a küldetés, és minden más próba, amit a triónak ki kellett állnia. 


A Percy Jackson sorozatban megismert történetvezetési módot is megtartotta az író. Először megismerkedtünk a srácokkal, a küldetéssel és a Félvér Táborban is eltöltöttünk egy kis időt. Majd elindultunk és folyamatosan jöttek az újabb problémák és a kalandok. Az eleje egy-két oldalt kivéve nem volt túl izgalmas. Majd egyre jobban telt az idő, közeledtünk a mindent eldöntő csatához. És akkor hirtelen megjelenik Thália a csapatával és minden megváltozott.  


Megint újabb dolgokat tudott tanítani a könyv, mind a görög, mind a római mitológiáról. Olyan kis apróságokra, amiken eddig nem is akadtam volna fent. Sokkal többet meg lehet belőle tudni, mint a Wikipédiából, és még szórakoztató is. Izgalmas és érdekes, és ezért minden apró dolgot meg lehet jegyezni. 


Azért nagyon sok csavart le lehet előre lőni, ha valaki ismeri az ősi történeteket. Mégis mindenkinek azt ajánlanám, hogy hagyja a száraz könyveket, amik a görög és római mitológiáról szólnak és inkább ezt olvassa. 


Összegzés:

2018. február 4., vasárnap

Februári megjelenések

Összegyűjtöttem nektek azokat a februári könyves megjelenéseket, amikre kíváncsi vagyok, és szívesen olvasnám őket. Közben pedig több is megjelent közülük. 




Lorraine Heath: A ​vikomt asszonya
Megjelenik: február 2.
Kiadó: HarperCollins Magyarország
Megvásárolható: Bookline | Libri | Líra | Könyvtündér | Google Play

Fülszöveg:
A ​szerelem néha őrületet szül. Locksley vikomtja legalábbis erre a következtetésre jutott, miután az apja megháborodott imádott hitvese halálát követően. Ám amikor az idős férfi feleségül akarja venni a lángvörös hajú, szerencsevadász Portia Gadstone-t, Locke drasztikus lépésre szánja el magát, és nőül kéri a lányt. Egy kölcsönös előnyökön alapuló házasság tényleg kényelmes lehet… amíg semmiféle zavarba ejtő érzelem nincs a képben.
Portia csak kétségbeesésében egyezett bele, hogy hozzámenjen egy őrülthöz, a megállapodás ugyanis védelmet biztosított volna a számára. Legalábbis ő ebben bízott, amíg a márki jóvágású fia el nem olvasta a megállapodást, és át nem vette az apja helyét. Ennyit a nyugodt – és ami még fontosabb, biztonságos – házaséletről, amelyre Portia számított.
Miközben a lány kezd beleszeretni vonzó férjébe, a múlt sötét titkai a felszínre törnek, és azzal fenyegetnek, hogy mindkettőjüket tönkreteszik – hacsak Locke nem tesz kockára mindent, és nem nyitja meg a szívét a szerelem előtt…
André Aciman: Szólíts ​a neveden

Megjelenik: február 5.

KiadóAthenaeum

Megvásárolható: Bookline | Libri | Líra
Fülszöveg:
André ​Aciman olasz riviérán játszódó regénye egy kamasz fiú és a családi nyaralóvendég, egy ifjú amerikai kutató között váratlanul kibontakozó, elsöprő szerelem története. A vonzalom, amelynek következményeivel egyelőre képtelenek szembenézni, felkészületlenül éri a fiatalokat. Az együtt töltött nyári hetek során mindketten küzdenek saját érzéseikkel, egyszerre tartva környezetüktől és saját maguktól. Vakmerően igyekeznek elérni azt, amiről sejtik, talán soha többé nem adatik meg nekik: a két ember közötti legteljesebb egységet.

A regény alapján készült film Luca Guadagnino rendezésében, Armie Hammer és Timothée Chalamet főszereplésével, a háromszoros Oscar-jelölt James Ivory forgatókönyvéből február 8-tól látható a magyar mozikban.

MIÉRT?: Főleg a könyvből készült film trailere keltette fel az érdeklődésemet. Plusz LMBT, amit már rég olvastam. 

Dan Brown: Eredet (Robert Langdon 5.)

Megjelenik: február 6.

Kiadó: GABO

Megvásárolható: Bookline | Libri | BOOK24 | GABO 
Fülszöveg:Robert ​Langdon, a szimbolika és a vallási ikonológia harvardi professzora a bilbaói Guggenheim Múzeumba érkezik, hogy részt vegyen egy felfedezés bemutatásán, amely „mindörökre megváltoztatja a tudományokat”. Az esemény házigazdája Langdon barátja és egykori tanítványa, Edmond Kirsch, a negyvenéves tech-mágnás, akit káprázatos találmányai és merész előrejelzései az egész világon vitatott figurává tettek. A mai este sem kivétel: azt állítja, hogy egy megdöbbentő áttörést jelent be, amelynek messzeható következményei lesznek.
Ám Langdon és a több száz vendég legnagyobb döbbenetére, az esemény még azelőtt tragikus véget ér, hogy igazán elkezdődhetne. Langdon kétségbeesett menekülésre kényszerül a múzeum igazgatónőjével, Ambra Vidallal. Barcelonába szöknek, és veszélyes kutatásba kezdenek egy jelszó után, amely megnyitja Kirsch titkát.




MIÉRT?: Dan Brown írta és az egyik legjobb sorozat folytatása. Kell ennél több?

Karen Cleveland: Tudnom ​kell

Megjelenik: február 6.

Kiadó: Agave könyvek

Megvásárolható: Bookline | Libri | BOOK24 | Agave 
Fülszöveg:Vivian ​Miller mindenre elkötelezett kémelhárító elemzőként dolgozik a CIA-nél. A feladata, hogy orosz alvó sejtek vezetőit fedje fel az USA-ban. Az előléptetése felé haladva sikeresen kifejleszt egy rendszert, melynek segítségével hétköznapinak tűnő állampolgárokról képes megállapítani, hogy valójában orosz ügynökök.
Egy nap rendkívül kényes információk birtokába jut egy feltételezett kém számítógépének átvizsgálása során. Olyan ügynökök lepleződnek le, akik a korábbiaktól eltérően sokkal mélyebbre épültek be és sokkal nagyobb szereppel bírnak. Ráadásul, néhány kattintással később minden, ami Viviannek eddig fontos volt – a munkája, a férje és négy gyerekük – veszélybe kerül.
Vivian felesküdött rá, hogy hazáját minden ellenségtől védeni fogja, határokon belül vagy kívül. De most lehetetlen kihívással néz szembe. Hűség és hűtlenség, állampolgári kötelezettség és hazaárulás, szeretet és gyanakvás közepette kiben bízhat meg? És mi a jó döntés egy ilyen rémálomszerű helyzetben?

MIÉRT?: Egy CIA elemző írta (szeretem ezeket a CIA-s FBI-os ügynököket) a könyvet, ami egy igen jónak ígérkező pszichológia thriller. 

Nicolas Barreau: Párizs ​mindig jó ötlet

Megjelenik: február 14.

Kiadó: Park

Megvásárolható: Bookline | Libri | BOOK24 | Agave 
Fülszöveg:Rosalie egy kis levelezőlapbolt tulajdonosa a párizsi Saint Germainben. Imád rajzolni, és kedvenc színe a kék. Amikor a híres gyermekkönyvíró éppen őt kéri fel, hogy illusztrálja A kék tigris című, új mesekönyvét, Rosalie repes az örömtől. Nem sokkal később egy izgatott New York-i irodalomprofesszor ront be az üzletbe, és magából kikelve plágiummal vádolja meg a könyv szerzőjét. Rosalie felháborodottan utasítja vissza a képtelen vádat. De ahogy múlik az idő, sejteni kezdi, hogy ez a mese valami titkot rejt…




MIÉRT?: Az írótól A nő mosolya nagyon tetszett, úgyhogy erre is kíváncsi vagyok.

Alyssa Palombo: A ​velencei hegedűs

Megjelenik: február 15.

Kiadó: I.P.C.

Megvásárolható: Líra | Könyvtündér  
Fülszöveg:

Adriana d'Amatót, a tehetséges hegedűtanoncot zsarnok apja eltiltja a zenéléstől. A fiatal lány azonban nem hajlandó lemondani szenvedélyéről: egy este elszökik otthonról, hogy tanárául kérje fel a Pietó éppen kegyvesztett oktatóját, a hegedűvirtuózt és neves komponistát, Antonio Vivaldit.
Miközben apja egy jómódú arisztokrata férj oldalán látná legszívesebben lányát, Adriana az éjszaka, titokban vett hegedűleckék során menthetetlenül beleszeret oktatójába. Érzései viszonzásra találnak, azonban szerelmüket nem vállalhatják fel: a hajadon lány iránt Velence egyik legbefolyásosabb családjának fia érdeklődik, Vivaldi pedig felszentelt pap – bukása a társadalom szemében egyben zenei pályafutása végét is jelentené.
Mindketten tudják, hogy boldogságuk Adriana esküvőjéig tarthat, amikor örökre el kell búcsúzniuk egymástól. Ám hiába válik a lányból felnőtt nő, feleség és anya, útjuk újra és újra keresztezi egymást – hiszen összeköti őket a muzsika, mely Adriana szívében is csak elhalkult, amikor elszakították szerelmétől, de örökre nem hallgathatott el.

MIÉRT?: A kiadónak több romantikus, történelmi regénye is megjelent már, amik közül mindegyik ígéretesnek tűnik. Ebben ráadásul a zene is fontos szerepet kap.

Jason Matthews: Az ​árulás palotája (Vörös veréb 2.)

Megjelenik: február 20.

Kiadó: Agave könyvek

Megvásárolható: Bookline | Libri | Book24 | Agave
Fülszöveg:
A ​Vörös veréb című nemzetközi bestseller lebilincselő folytatása az amerikaiakhoz átállt moszkvai ügynöknőről, aki életveszélyes játszmába keveredik Putyin Oroszországában.
Dominyika Jegorova százados, az orosz polgári Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) munkatársa visszatért Moszkvába, a szervezet központjába. Senki sem tudja, hogy Dominyika a CIA-nek dolgozik, mint Washington legértékesebb beépített embere az SZVR-ben és a Kremlben. Mélységesen megveti azokat, akiket szolgál: Putyin Oroszországának oligarcháit, csalóit és bűnözőit.
Dominyika folyamatos életveszélynek van kitéve, és ezt csak tovább súlyosbítja az a körülmény, hogy a lány szerelmes CIA-s futtatójába, Nate Nash-be. Ez a szenvedély pedig legalább olyan veszélyes mindkettőjükre nézve, mint a Moszkvában végzett kémkedés. Dominyika életét nem egyszerűsíti az sem, hogy megakad rajta Putyin elnök szeme. Miközben mesteri módon igyekszik elkerülni a lelepleződést, Dominyikának meg kell birkóznia gyilkos hajlamú, lelki beteg főnökével, túl kell élnie egy iráni gyilkossági kísérletet, meg kell mentenie egy letartóztatott kettős ügynököt – és valahogyan el kell hárítania Putyin elnök veszélyes közeledését is.
MIÉRT?: Itt is a film előzetese volt az, ami miatt felfigyeltem a regényre. 
Guillermo del Toro és Daniel Kraus: A ​víz érintése

Megjelenik: február 21.

Kiadó: Bluemoon kiadó

Megvásárolható: Édesvíz | Rocky
Fülszöveg:

Richard ​Strickland egy küldetéssel van megbízva, a Dél-Amerikai esőerdők sűrűjében kell megtalálni egy titokzatos „Lényt”, amiről a helyi törzsek legendái és mondái is rettegéssel beszélnek. Strickland missziója nem egyszerű és nem veszélytelen. Kitartó erőfeszítések árán rátalálnak a dzsungel mélyén a „Teremtményre”, amit korábban még elképzelni sem tudtak.
A kétéltű lényt a baltimore-i Occam Űrkutató Központba szállítják, ahol kísérleteknek vetik alá. Ekkor a történet nem várt fordulatot vesz. A lény és az intézet egyik női alkalmazottja között romantikus szerelem bontakozik ki. Furcsa kettősük románcát még inkább megnehezíti, hogy Elisa némasága miatt jelnyelven tudnak kommunikálni.
Számtalan akció követi egymást, és ahogy a nem mindennapi történet szálai bonyolódnak, azt vesszük észre, hogy annyira szívünkbe zártuk az Amazonas mélyéről származó földöntúli élőlényt, hogy az ő sorsáért izgulunk.

MIÉRT?: Van benne egy kis mitológia, egy kis szerelmi szál, egy kis izgalom. Egyébként pedig ebből is jön a film 2018-ban. 
Patik László: Anna, ​édes

Megjelenik: február 26.
Kiadó: AthenaeumMegvásárolható: Libri | Rocky
Fülszöveg:
Anna ​csak élni szeretné az életét. Arról nem tehet, hogy beleszeret egy nála harminc évvel idősebb férfiba. Legalább lenne gazdag! A mama persze tudja, mitől döglik a légy. Lánya már rég magazinok címlapján viríthatna, jómódú pasikkal flörtölhetne, és ehhez természetesen az ő tanácsait kérhetné ki. A fitt ötvenes hölgy saját kispolgári miliőjében a legnagyobb úriasszony. Különlegeseket főz, és érdekes módon egyengeti lánya karrierjét. Így aztán a család kapcsolatba kerül felsőbb körökkel, majd belekeveredik egy kis hamisítási ügyletbe. Mindezt végigkíséri Márta néni, aki egy érintés alapján tudja, kinek mennyi az adótartozása, és ki ül majd kinek a bűnéért. Anna egy igen jól sikerült kalandja után titokban világsztár lesz, a papája egy másik véletlen folytán magas pozícióba kerül. Aztán hirtelen mindenkinek fenekestül felfordul az élete.
Patik László nagyon is aktuális őrült meséje pillanatról pillanatra más és más szituációba sodorja az olvasót. Mintha egy szürreális, tragikomikus magyar rémálom kellős közepébe csöppentünk volna: szorongunk, miközben folyamatosan röhögünk magunkon, a kisszerűségünkön, és azon, hogy nálunk ez az egész nem is annyira abszurd.



MIÉRT?: A cím, a borító és még a fülszöveg is nagyon megtetszett. Olyan regénynek tűnik, ami sok meglepetést fog még okozni.