2017. március 7., kedd

Kutyás könyvek

 „Lehet élni kutya nélkül, de minek?”

Úgy döntöttem, hogy összeszedem nektek a 7 legkedvesebb könyvemet, ami kutyákról szól. Ezek nem "hogyan kell a kutyádat nevelni" típusú könyvek, hanem inkább szórakoztató regények.


7. Garth Stein: Enzo, ​avagy az emberré válás művészete
Még 2009-ben olvastam ezt a könyvet, de azóta rengeteg jelenetét megőriztem a szívemben. A főszereplő kutya, Enzo tudja, hogy ő nem olyan, mint a többi kutya. Megszólalna, ha tudna, de nincs egyebe, csak a gesztusai. Enzo igazi filozófus. Már öreg és beteg, de nem fél a haláltól, mivel meg van győződve arról, hogy halála után emberként fog újjászületni a földre. 
Azóta nekem is van kutyám és hiszek benne, hogy ezeknek a kis állatoknak van lelke és nagyon is okosak. 

6. Sheila Hocken: Emma and I
Ez a könyv megjelent magyarul is, de valahogy én nem tudtam azonosulni a magyar szöveggel. Egyszerűen borzasztó a fordítás, a helyesírási és gépelési hibák.
A történet megtörtént események alapján íródott, Sheila Hocken 20-as éveira teljesen megvakult. A lány ennek ellenére dolgozott, sportolt, szórakozott, mint bármely látó ember. Így a tudatos lány jutalma, hogy egymásra találtak Emmával, a játékos, vakvezető labrador kutyával. Megismerkedésük és egy életen át tartó barátságuk történetét írja le a könyv. Nagyon aranyos történet, ami segít, hogy jobban megismerjük a körülöttünk élő embereket. 

5. John Grogan: Marley ​meg én
Az azonos címmel megjelent film az egyik kedvencem. Egy igazán valós, humoros és szívbemarkoló történet a világ legrosszabb kutyájáról, Marleyról. Egy teljes család élettörténetét foglal magába a könyv, amely akkor kezdődik amikor a kutya hozzájuk került. Marley egy labrador retriever, aki fél a vihartól, megrágja a bútorokat, imád a medencébe ugrálni, semmivel sem lehet megnevelni.Nekem is van egy ilyen aranyosom itthon, úgyhogy minden pillanatát át tudtam élni. 

4. Debra Adelaide (szerk.): Az ​isteni kutya
A kötet ausztrál írók műve. A kutyás történetek, olykor esszék a távoli kontinens számunkra egzotikus élethelyzeteiben játszódnak, a legkülönfélébb emberi problémákkal, létkérdésekkel fűszerezve.  Akad olyan, aki bevallja, hogy korábban macskabarát volt – de megbocsátunk neki, elvégre tévedni emberi dolog. Van, aki mások megbízásából lett gazdi, és van, aki véletlenül. Van, aki vonakodva, és van, aki lelkesen. Egy dolog azonban közös bennük: mindannyian szokatlan és érdekes képet festenek az ember heghűségesebb társáról. Tündéri, szomorú és vicces egyben. Nekem nagyon tetszett. Mindenkinek ajánlom, aki megrögzött kutyamániás, és természetesen azoknak is, akik még nem azok, amikor befejezik a könyvet garantáltan azok lesznek.

3. Luis Carlos Montalván és Bret Witter: Új ​élet Keddtől!
Sokat gondolkoztam azon, hogy ezt a könyvet egyáltalán betegyem ide, de annyira tipikus kutyás történet, hogy nehéz lenne elvonatkoztatni tőle. Ráadásul nem is olyan rossz. :D
Keddet sérült emberek ellátására képeztek ki. Luis Montalvánhoz kerül, aki nem rég szerelt le és sebesülései és a poszttraumás stressz egyre erősebben érezteti a hatásukat. A könyv egyszerre szól háborúról és békéről, betegségről és gyógyulásról, lelki sebekről és spirituális megtisztulásról. Mindenekelőtt azonban egy ember és egy kutya barátságáról, akiknek sikerült kihúzniuk egymást a gödörből.

2. Cécile Aubry: Belle ​és Sébastien
Ezt a történetet más írók és filmrendezők is feldolgozták, de én az eredetit olvastam, és szerintem ez az ami az igazi élményt is nyújtja. Nem egy modern regényről van szó, de gyermekkorom egyik meghatározó alakja Belle, a hatalmas bernáthegyi kutya. Akit hol befogadnak, hol elkergetnek az emberek. Kutyasorsa elvezeti a hegyek közé, ahol végre háborítatlanul kóborolhat. 
Sébastien talál rá, akivel születő barátságukat sokféle emberi előítélet, irigység, butaság és gyűlölet akadályozza. Több mint 50 éves ez a történet, mégis a mai gyerekekhez és felnőttekhez is szól. Örökérvényű dolgokat fogalmaz meg, és szerintem mindenkinek legalább egyszer az életben érdemes elolvasnia. 

1. Jack London: A ​vadon szava
Ha már volt tündéri és édes történet, akkor kell lennie kemény, véres és erőszakosnak is. A regény mondanivalójának lényege az, hogy az állatok természetéből az ember a legnemesebb és a legrosszabb tulajdonságokat is ki tudja hozni. Az embereken keresztül pedig egy-egy pillantást vethetünk a társadalomra, az alaszkai élet viszontagságaira, amelyek előcsalják az emberek igazi tulajdonságait.

+ W. Bruce Cameron: Egy ​kutya négy élete
Még nem olvastam a könyvet, azért nem került bele az eredeti listába. Már többen is ajánlottátok nekem, de egyenlőre sajnos még nem jutottam hozzá. A filmet mindenképpen meg fogom nézni, ahogy valamikor a könyvre is sort fogok keríteni.
A történet főszereplője egy aranyos kutyus nem egy, de több életen keresztül próbál meg rájönni arra, hogy mi is az élete célja. A Kutyás történetben nem csupán négylábú barátunk számos életének megrázó és mulatságos kalandjait ismerhetjük meg, de feltárul előttünk az is, ahogy egy kutya látja az emberi viszonyokat. Megismerhetjük, hogy milyen erős kötelék fűz minket legjobb barátunkhoz. 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése